Bords Eve Vénusz

Margarin vagy vaj?

A köznyelvben e két fogalom gyakran keveredik. Sokan azt gondolják, a vaj és a margarin ugyanaz a termék, pedig ez nem igaz. Ugyan kevés különbség van a két kategória között, de ezek az eltérések annál jelentősebbek.

Fizikai szempontból és az előállítás módjában nincs különbség a vaj és a margarin között, hiszen mindkettő „víz az olajban” típusú emulzió, ahol az olaj aránya magasabb a vízhez képest. Mindkettő köpült termék, vagyis a vizes és olajos fázist összekeverik, és addig köpülik, amíg homogén keverékké nem válik. Az így kapott keverék állaga az összetevők egymáshoz viszonyított arányától, valamint a felhasznált olaj vagy zsír fajtájától is függ (például a pálmazsír szilárd halmazállapotú, míg a napraforgóolaj folyékony). A két kategória közötti különbség kémiai jellegű. Vagyis az, hogy az adott termék vaj vagy margarin, a felhasznált zsiradék fajtájától függ. Ha állati tejzsír felhasználásával készül a keverék, abból vaj lesz, ha pedig növényi zsírokat és olajokat használnak fel az előállítás során, akkor margarinról beszélünk.

További lényeges különbség az előállított termék ízében van; a vajnak vajsavas íze van az állati eredet miatt, míg a margarin esetében a vajíz eléréséhez aromák felhasználása is szükséges. A kész margarin színe és illata jellegtelen, hiszen a felhasznált, finomított növényi olaj is színtelen és szagtalan.

A vajnak természetes transzzsírsavtartalma van, hiszen azt minden állati eredetű zsír tartalmazza. A növényi olajok önmagukban transzzsírmentesek, ezért csak azokban a margarinokban van transzzsír, amelyeket részben hidrogénezett olajok felhasználásával állítanak elő.

További különbség, hogy a növényi olajokkal ellentétben az állati zsírok minden esetben tartalmaznak valamennyi koleszterint is. A növényi olajok szterineket tartalmaznak, amelyek hozzájárulhatnak a vér megfelelő koleszterinszintjének fenntartásához.




Zsírok:


1. MARGARIN

Növényi és/vagy állati zsírokból előállított termék, amelynek
zsírtartalma legalább 80%, de kevesebb, mint 90%.

2. HÁROMNEGYED-ZSÍROS MARGARIN

Növényi és/vagy állati zsírokból előállított termék, amelynek
zsírtartalma legalább 60%, de legfeljebb 62%.

3. FÉLZSÍROS MARGARIN

Növényi és/vagy állati zsírokból előállított termék, amelynek
zsírtartalma legalább 39%, de legfeljebb 41%.

4. KENHETŐ ZSÍR X %

Növényi és/vagy állati zsírból készült termék
a következő zsírtartalommal:
– 39% alatti,
– több mint 41%, de kevesebb, mint 60%,
– több mint 62%, de kevesebb, mint 80%.